Nem akarok szabadkozni, tudom eltüntem. Most itt vagyok újra. Remélem megértitek!
Nem panaszkodom, sok fellépésem van, persze nem úgy mint a 80-as években, de panaszra nincs semmi okom. Igazi örömöt jelent számomra, amikor felmegyek a színpadra és kézbeveszem a mikrofont. Hála Dudás Zoli kollégám, “igazgatóm” és koordinátorom lelkes munkájának erre egyre több alkalommal kerűl sor.
Tokajról azért fontos most beszélnem, mert olyasmi történt velem, ami eddig még soha, persze vannak tanulságai a dolognak, ez kétségtelen.
Mindent kiszámítok az érkezés ideje nálam szentírás, szeretek időben, de nem túl korán megérkezni a fellépés helyszínére, mindennek megvan a maga tempója. Most szombaton, október 3-án is megvolt…
Délután 1/2 4 körűl indúltam, 230 kilóméter este 7 kor kezdés, szóval időben ott leszek. Dávid kísért el az úton, sőt ő is vezetett, én pedig kényelmesen aludtam útközben, élveztem a kellemes októberi napsütést. A GPS, pontosabban Andrea, ahogy én hívom, nem indúlt be, már azt hittem sztrájkol, valójában az ö hangjára ébredtem… ” Túl gyorsan mész” mondta jó hangosan. Erre felébredtem. Talán 140 kilometer körűl lehettünk az M3 -ason Miskolc felé. Van ott egy Shell - kút, ahol meg szoktam állni pihenni, meginni egy kávét, azután gyerünk tovább. Dávid is kávézott - beszélgettünk 6 óra elött 10 perc lehetett az idő. Egyszercsak megszólal a telefonom - Dudás Zoli - Merre jár művész úr kérdezi. Én pedig mondom, hogy hol és beszámolok neki a kávézásról. Ő csak annyit mondott: 6 kor van kezdés…
Elkezdtem szédülni, leesett a vérnyomásom, Ugye el tudjátok képzelni mit éreztem. Azonnal vége lett a kényelmes autózásnak. Tokaj - Andrea szerint - 70 kilométerre és másfél órára volt tőlünk. Dudás Zoli mészfehér hanggal hívott percenként, hogy hol járunk és mi a helyzet Tokajban. Persze én is azonnal hívtam a helyszint, ahol érzésem szerint pár perc múlva lincshangulat alakúl ki a távollétem miatt…
Közben az autó már szó szerint repűlt a cél felé. Nem írom le hány kilométeres sebességgel, mert még valaki vallomásnak venné és akkor nekem végem van, de higgyétek el szárnyaink nőttek az autópályán. Az én Volvóm mindenre képes ha a gazdájáról van szó…
Tokaj nagyon kedves hely. Akár hiszitek akár nem 1/2 7 kor a helyszínen voltunk. A Főtéren legalább 3000 ember szorongott és várta a fellépést. Komolyan ideges voltam, ám egyszercsak a távolból, meghallottam a színpadon a “mentőangyal” hang
ját. Nagy Bandó András, aki éppen csak arra járt, hiszen kíváló könyveivel és kiadójával járt a városban, meghallotta a késésem hírét, és mint igazi, régi jóbarát felment a színpadra és érkezésemig szórakoztatta a közönséget. Ezúton is köszönöm neki a baráti segítséget és hírdetem mindenkinek, hogy végtelenül hálás vagyok neki azért amit tett. Igazi kolléga. (Állítólag múltkor a Csepregi Évát húzta ki a bajból!)
Én pedig nagyon élveztem az előadást. A közönség Tokajban fantasztikus volt, együtt énekeltük a dalokat, sőt még egy felém nyújtott üveget ( Furmint) is meghúztam a hangulat kedvéért.(Tehettem, mert hazafelé tudtam, hogy Dávid vezeti majd a kocsit)
Csütörtökön Münchenbe repülök, sajtótájékozatón veszek részt, de már pénteken kettőkor a Hiltonban leszek, az október 23 - án kezdődő Hifi Show miatt tartunk megbeszélést a kiállítókkal.
Szombaton pedig az esti Lottó sorsolás vendége leszek…
Búcsúzóul csak annyit, hogy: Éljen a NagyBandó.
Sziasztok. Rezső